Az Euronet közleménye a Gazdasági Versenyhivatal döntésével kapcsolatban - Euronet
Az Euronet közleménye a Gazdasági Versenyhivatal döntésével kapcsolatban

Az Euronet közleménye a Gazdasági Versenyhivatal döntésével kapcsolatban

Az Euronet Banktechnikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság („Euronet”) tudomásul vette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának határozatát, valamint a közelmúltban kiadott sajtóközleményét, amelyek a Magyarországon működő, bankfüggetlen ATM-hálózatunk működésének egyes aspektusaira vonatkoznak.

Az Euronet az eljárás megindítása óta jóhiszeműen együttműködött a Hivatallal. Az eljárás során felülvizsgáltuk és továbbfejlesztettük folyamatainkat annak érdekében, hogy a magyarországi ATM-hálózatunk felhasználói számára nyújtott tájékoztatás még érthetőbbé váljon.

Mint minden szolgáltató, az Euronet is rendszeresen figyelemmel kíséri és fejleszti szolgáltatásait, és a magyarországi eljárástól függetlenül más piacokon is végrehajt olyan fejlesztéseket, amelyek ügyfeleink számára egyszerűbb és átláthatóbb szolgáltatási élményt biztosítanak.

Az Euronet természetesen csalódott a hatóság döntése, valamint a sajtóközleményben alkalmazott megfogalmazás miatt, de továbbra is elkötelezett a felhasználókkal való egyértelmű kommunikáció, a legmagasabb szakmai és működési standardok fenntartása, valamint az összes alkalmazandó jogszabály és szabályozói előírás betartása mellett.

Kapcsolatfelvétel
Telefonszám

Keresés